620 napig kóborolt a vadászterületen

A vadgazdálkodással kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Ezek közül talán az egyik leggyakrabban hangoztatott állítás az, hogy ha egy kutya vadászterületre kerül, a vadászok első reakciója a fegyver használata. Bár a jogszabályok valóban meghatározzák azokat az eseteket, amikor egy kóborló, vadat űző ebbel szemben intézkedni lehet, a mindennapi gyakorlat ennél jóval összetettebb. Éppen ezért tartom fontosnak, hogy azokról a történetekről is beszéljünk, amelyek ritkán jutnak el a nyilvánossághoz.

Lucky történetét Hajba Balázs barátom osztotta meg velem, aki maga is meghatározó szerepet vállalt abban a mentési munkában, amely végül sikerrel zárult. Ez nem egy néhány napos vagy néhány hetes történet volt, hanem több, mint másfél évnyi kitartás, szervezés és türelem eredménye.

Lucky 620 napon keresztül volt távol az otthonától. A vadásztársaság tagjainak számára ismert volt, hogy a kutya a területen mozog. Ennyi idő alatt számtalan alkalommal észlelték, érkeztek róla jelzések, mégsem az volt a cél, hogy megszabaduljanak tőle. Ellenkezőleg. Egyre többen azon dolgoztak, hogy biztonságosan be lehessen fogni és visszakerülhessen a gazdájához. Ez azonban korántsem volt egyszerű feladat.

Egy kutya, amely hosszú hónapokat, jelen esetben több mint másfél évet tölt emberi kapcsolat nélkül, viselkedésében jelentősen megváltozik. Lucky rendkívül óvatossá vált, gyakorlatilag minden emberi közeledést veszélyként értelmezett. A befogási kísérletek során következetesen elkerülte az embereket, ezért a hagyományos módszerek nem vezettek eredményre.

A mentésben részt vevő csapat hónapokon keresztül figyelte a mozgását, elemezte a rendszeresen használt útvonalakat, és jelentős mennyiségű takarmányt helyezett ki annak érdekében, hogy Lucky mozgása kiszámíthatóbbá váljon. Egy ilyen mentés egyik legfontosabb eleme ugyanis az, hogy az állat biztonságérzete ne csökkenjen tovább, ugyanakkor kialakuljon egy olyan terület, amelyet rendszeresen felkeres.

Január 14-én egy kennelcsapda már közel vitte a csapatot a sikerhez, de a kutya akkor még ki tudott szökni. Sokan talán ezen a ponton feladták volna, a mentésben dolgozók azonban nem tették. Folytatták a megfigyelést, a rendszeres etetést és a csapdázást, míg végül néhány nappal ezelőtt sikerült épségben befogni. Így a kutya több mint másfél év után hazatérhetett.

A történetnek van egy másik, szakmai szempontból is érdekes tanulsága.

Többször is hallani azt az állítást, hogy a hosszabb ideje elkóborolt kutyák a vadállományból tartják fenn magukat. Ez az eset ezt a tényt nem támasztotta alá. A megfigyelések alapján elsősorban a települések szélén, jellemzően az éjszakai órákban keresett élelmet, és ebből biztosította a túléléséhez szükséges táplálékot. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden elkóborolt kutya ugyanígy viselkedik, hiszen az egyes egyedek, fajták között jelentős különbségek lehetnek. Azt azonban jól mutatja, hogy általános következtetéseket egyetlen történet alapján sem érdemes levonni.

Itt jegyezném meg, hogy a vadászatra jogosultaknak nemcsak jogaik, hanem kötelezettségeik is vannak. Hiszen a vadállomány védelme, a vadkárok megelőzése és a természetes élőhelyek fenntartása mellett rendszeresen találkoznak olyan helyzetekkel is, amikor sérült vadállatok, bajba jutott háziállatok vagy akár emberek segítségére kell sietniük. Ezek a történetek ritkán kerülnek a hírekbe, pedig a terepen dolgozók számára a mindennapok részét jelentik. Nem állítom, hogy minden hasonló történet ugyanilyen véget ér. Azt sem, hogy nincsenek olyan esetek, amikor egy kóbor eb valóban jelentős veszélyt jelent a vadállományra vagy a természetvédelmi értékekre. Ezeket a helyzeteket minden esetben az adott körülmények, valamint a hatályos jogszabályok alapján kell megítélni. A természet- és vadgazdálkodás sem fekete-fehér, ezért az egyes esetek sem kezelhetők sablonok szerint.

Ennek a kutyának a története bemutatja azt az oldalt is, amelyről ritkán esik szó. Azt, amikor vadászok, helyi lakosok és önkéntes segítők hónapokon át ugyanazért a célért dolgoznak. Mert hisznek abban, hogy ha van lehetőség egy állat életének megmentésére és biztonságos hazajuttatására, akkor azért érdemes mindent megtenni.

Gratulálok a csapatnak a kitartó munkához!

Tarjányi Lili