A Homokhátság titkai - Kilátó vagy nem kilátó?

A nyár vége észrevétlenül érkezett az erdőbe. A meleg nappalok már rövidebbek voltak, a kicsit hűvösebb reggelek pedig már harmatot hintettek a levelek szélére. Egy reggel, még az iskolakezdés előtt egy csapat kisgyermek baktatott a tölgyfák alatt, két erdész kíséretében. A hátizsákokban kulacs, egy-két uzsonnás doboz, a kezekben pedig papírzacskó, hogy őszi dekorációhoz gyűjtsenek pár erdei kincset.

Az egyik kislány lehajolt, és talált is egy különösen nagy, nyitott tobozt. Mosolyogva mutatta meg a társainak.

– Ez lesz a kedvenc díszem – mondta büszkén.

Ahogy továbbmentek, egy tisztáshoz értek, amelynek szélén egy furcsa, fából épült magas "valami" állt. Volt rajta egy hosszú létra, ami egészen magasra vezetett. A gyerekek megálltak és kíváncsian nézték.

– Nézzétek csak! – szólt egy kisfiú. – Ez biztos egy kilátó. Innen láthatjuk az egész erdőt!

Mielőtt bárki felmászott volna, az egyik fa tövéből egy picike, zöldruhás hangya mászott elő. Mellkasán apró, fényes KEFAG-jelvény csillogott. Mivel aprócska volt, felállt egy tuskó tetejére, és onnan intézett pár szót a kirándulókhoz.

– Várjatok egy percet kérlek! – szólt vékony, de határozott hangján. – Ez nem kilátó! Ez bizony egy magasles.

A gyerekek csodálkozva hajoltak közelebb.

– Szia, Peti! – köszöntötte ismerősen egy kisfiú. – Mi az a magasles?

– A magaslesek – folytatta Peti –, más néven vadászlesek, nagyon fontosak itt az erdőben. Azért építik őket, hogy a vadászok magasabbról belássák a területet, és megfigyelhessék a vadat anélkül, hogy megzavarnák őket. Tudjátok, a szél ennek segítségével az ember illatát a vad fölött viszi el, így az állatok nem veszik észre, hogy valaki figyeli őket.

A gyerekek elkerekedett szemmel néztek a fák között álló magaslatra, amelynek hosszú létrája szinte a lombok közé vezetett.

– A jó leshelyhez több is kell ám, mint egy jól összeácsolt építmény – folytatta Peti. – Gondosan kell megtervezni nem csak lest, hanem annak kihelyezését is. Mert akármilyen irányból fúj is a szél, a vadásznak mindig a megfelelő helyre kell ülni. Ezért gyakran több les is áll ugyanannak a rétnek, mezőgazdasági táblának, vagy tisztásnak a különböző oldalaiban, így bármerről is jön a vad, lesz optimális hely a megfigyelésre.

A kisfiú, aki eddig leguggolva nézte Petit, most megszólalt:

– De miért jó, ha fák veszik körül a lest?

Peti vidáman csapott a levegőbe.

– Nagyon jó kérdés! Az erdei lesek lehetőség szerint a háttérben álló növényzet elé épülnek, mert így, amikor a vadász mozog, a vad számára kevésbé feltűnő. Ha jobban megnézitek, a létrák is legtöbbször a bokrok vagy fák takarásából vezetnek fel, hogy észrevétlenül történhessen meg a feljutás.

A gyerekek komolyan bólogattak. A kisfiú, aki először akart felmászni, most inkább hátralépett.

– És öhmmm, mindenhol ugyanilyen lesek vannak? – kérdezte bátortalanul.

– Ó, nem! – felelte Peti. – Vannak hordozható, ideiglenes lőállások, építmények, amiket vadkárelhárításkor használnak. Általában olyan helyekre teszik őket, ahol a vad rendszeresen kijár – ezt úgy hívjuk: vadváltó. Ilyenkor a leseket könnyen át lehet telepíteni oda, ahol épp szükség van rájuk.

– És mi van a nagy, állandó magaslesekkel? – érdeklődött egy másik kislány.

– Azok sokkal masszívabbak – folytatta Peti. – Több méter magasak, tartós keményfából épülnek. Van, hogy a lábukat akár egy méterre is leássák, hogy biztosan álljanak. Felül lehet nyitott, fedett vagy egészen zárt is, hogy védjen az időjárástól. De bármilyen is legyen, minden évben alaposan meg kell vizsgálni, mert a fa korhad, a létra elöregedhet, és ha valaki engedély nélkül mászik fel, könnyen baj történhet.

A gyerekek már egyáltalán nem gondolták játéknak a magaslest. A kisfiú lassan körbejárta az építményt, aztán Petire nézett.

– Akkor nekünk nem szabad ide felmennünk – mondta halkan.

Peti komolyan bólintott.

– Így van. A magaslesek nem kilátók. Csak az mehet fel, akinek engedélye van, és aki pontosan tudja, hogyan kell ott viselkedni. Más esetekben mindenki csak saját felelősségére használhatja. Ezért jártok ma az erdészekkel, akik megmutatják, mi minden rejlik az erdőben, és hogyan lehet tisztelettel vigyázni rá.

Az egyik erdész mosolyogva hozzátette:

– A ti feladatotok most az, hogy megtanuljátok megfigyelni az erdőt a földről. Legközelebb majd kiviszünk titeket egy esti vadmegfigyelésre is, de most az a küldetésetek, hogy gyűjtsetek terményeket, levelet, tobozt és élményt, hogy elmesélhessétek otthon, mi mindenre jó egy ilyen séta.

A gyerekek felsorakoztak, és lassan elindultak tovább a fák között. Peti egy pillanatra még a magaslesre nézett, aztán vidáman leugrott a tuskóról.

A szeptemberi napfény pedig aranyszínben szitált a fák között. A gyerekek csendben gyűjtötték a kincseiket, és közben tudták: az erdő nem csak játszótér. Ez egy élő világ, ahol mindennek helye és rendeltetése van.

– A legjobb, ha ti csak messziről csodáljátok meg – szólt még sebtében utánuk Peti. – Az erdészek és a vadászok azért vannak, hogy vigyázzanak rátok, az erdőre és az állatokra.

A gyerekek boldogan indultak tovább az ösvényen, zsákjaikban egyre több tobozzal, fejükben egyre több tudással. Peti pedig elégedetten nézett utánuk: az erdő titkait csak azoknak érdemes elárulni, akik tisztelettel hallgatják meg. Egy szőke kislány, azonban értetlenkedve fordult vissza.

- Azt mondtad vadkárelhárításkor is használják. Mit jelent, hogy vadkárelhárítás?

A kis hangya huncutan elmosolyodott.

- Legközelebb gyertek vissza a szüleitekkel, találkozzunk az erdő szélén, és elmesélem nektek, mi is az a vadkár!

A gyermekek lelkendezve indultak tovább és megígérték, hogy hamarosan újra eljönnek, hogy még több titkot tudjanak meg.

A magasles pedig ott állt némán, a tölgyek között, várva a következő estét, amikor a vadász csendben megfigyelheti az erdő lakóit – mindezt úgy, hogy már a gyerekek is tudják: ez a "kilátó" bizony nem nekik való.

Tarjányi Lili

Eredeti megjelenés: https://kefag.hu/index.php/component/content/article/peti-a-hangya-az-erdo-titkai-iii-resz-kilato-vagy-nem-kilato?catid=14&Itemid=121