A sokat vitatott nagyvadkérdés

Mennyi vadat bír el az erdő úgy, hogy közben a következő erdőnemzedék fejlődése is biztosított legyen? A kérdésre önállóan sem az országos állománybecslés, sem egyetlen erdőrészlet pillanatnyi állapota nem ad megfelelő választ. A nagyvad és élőhelye kapcsolatát a helyi adottságok, az állomány térbeli eloszlása és a növényzetre gyakorolt hatás együttesen határozza meg. A Soproni Egyetem cikk- és filmsorozatának harmadik részében szakértők mutatják be, hogyan vizsgálható ez a kapcsolat, miként mérhető a vadhatás, és milyen eszközök segíthetik az erdő megújulásával összeegyeztethető vadgazdálkodást.

Az erdő fennmaradásának alapja a következő nemzedék kialakulása. A természetes úton megjelenő újulatnak, illetve a mesterséges felújítás során elvetett magokból vagy kiültetett csemetékből fejlődő fiatal állománynak megfelelő mennyiségben és minőségben kell továbbfejlődnie. Ezt a folyamatot a változó éghajlat egyre inkább nehezíti, hiszen a hosszabb száraz időszakokban a csemeték kevesebb vízhez jutnak, növekedésük lelassulhat, egy részük pedig elpusztulhat. A lassabban fejlődő növény hosszabb ideig maradhat a vad által elérhető magasságban, ezért az ismételt visszarágás és a vízhiány hatása összeadódhat. Úgy is mondhatjuk, hogy "nem tud kinőni a vad szája alól". 

Az őz, a gímszarvas, a dámszarvas és a muflon a fiatal fák rügyeinek és hajtásainak fogyasztásával, egyes nagyvadfajok pedig a kéreg károsításával is befolyásolják az állomány fejlődését. A vaddisznó a lehullott makk elfogyasztásával és túrásával okozhat károkat. A probléma nem pusztán a csemeték elvesztésében jelentkezik, mert az ismételt károsítás a megmaradó egyedek növekedését és minőségét is ronthatja. 

"Az erdő megújulásához, az erdő természetes fejlődéséhez meghatározott mennyiségű csemetére van szükség. Ha a csemeték meghatározó részét a nagyvad visszarágja, a csemeték egy része elpusztul, másik része fejlődésbeli, illetve minőségbeli hátrányt szenved. Ha ez egy kritikus értéket ér el, az erdő megújítása veszélybe kerül, hátrányt szenved" – mondta Prof. Dr. Jánoska Ferenc, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kara Vadgazdálkodási és Vadbiológiai Intézetének intézetigazgatója. 

//A különböző kárformákkal, az erdősítések mennyiségi és minőségi károsításával, a hántáskárral és a termés felszedéséből eredő károkkal a Vadváltókon "Az erdei vadkárról" című korábbi írása részletesebben is foglalkozik.//

Annak megítéléséhez, hogy a vadhatás veszélyezteti-e az erdő megújulását, rendszeres terepi vizsgálatokra van szükség. A kijelölt mintaterületeken a rágott és az épségben maradt csemeték aránya, fafajösszetétele és fejlődése egyaránt fontos információ. A bekerített és a vad számára hozzáférhető, hasonló adottságú területek összehasonlítása ugyancsak segíthet a hatások elkülönítésében. Az újulat hiánya önmagában még nem bizonyít túlzott vadhatást. Hiszen számtalan okra vezethető vissza. Elégtelen magtermés, kedvezőtlen fényviszonyok vagy vízhiány is állhat mögötte. Az azonos módszerrel megismételt, többéves felmérések viszont visszajelzést adhatnak arról, hogy az állományszabályozás és a védelmi intézkedések elegendők-e, vagy további teendőkre van szükséges.

A vadlétszám ismerete ezért iszonyatosan fontos háttéradat, meghatározása pedig korántsem egyszerű. Az erdőben élő állatokat nem lehet maradéktalanul megszámolni, ezért a vadgazdálkodás állománybecslésre támaszkodik. A vadászatra jogosultak évente megbecsülik a területükön élő állomány nagyságát, és ezek az adatok a gazdálkodás tervezését is szolgálják. A kiinduló anyagban közölt országos becslés mintegy 120 ezer gímszarvast, 47 ezer dámszarvast, 344 ezer őzet, 11 ezer muflont és 40 ezernél több vaddisznót említ. Ezek a számok önmagukban nem fogják megmutatni egy adott erdő terhelését. Eltérő adottságok jellemzik a fiatalosokat, tölgyeseket, bükkösöket és fenyveseket; számít a talaj, a csapadék, a növényzet, a környező mezőgazdasági területek és a jelen lévő vadfajok állomány-összetétele is. A helyi vadkoncentráció ezért olyan területen is erős vadhatást eredményezhet, ahol a nagyobb térség átlagos állománysűrűsége ezt nem jelzi egyértelműen.

Az állomány térbeli eloszlásának és változásának követésében a korszerű felmérési technológiák is segítséget nyújthatnak. Hideg időben, különösen éjszaka, hajnalban vagy szürkületben a nagyobb állatok megfelelő körülmények között jól észlelhetők hőkamerával. Drónnal kisebb területek vizsgálhatók részletesen, repülőgéppel pedig rövid idő alatt nagyobb térségek is felmérhetők. A felvételek feldolgozását mesterséges intelligencia támogathatja. A rendszerek felismerhetik az állatokat, meghatározhatják a helyüket, és megfelelő képminőség esetén a fajazonosításon túl az ivar meghatározását is segíthetik, amennyiben a felvételeken jól láthatók az ivari dimorfizmus, vagyis a hímek és nőstények közötti külső megjelenésbeli különbségek jellegzetességei. "A hőkamerás felmérés egyik nagy előnye, hogy segítségével nyomon követhető a vad sűrűségének lokális változása, valamint hosszú távon, monitoring formában végezve megmutatja az állományváltozás trendjét. Ha ezt összevetjük az erdő állapotával, sokkal pontosabb képet kaphatunk a vadhatásról" – mondta Dr. Tari Tamás, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kar Vadgazdálkodási és Vadbiológiai Intézetének docense.

Az állomány megfigyelése mellett az élőhely szerkezetének felmérése is fontos. A LiDAR-technológia lézerszkenneléssel részletes, háromdimenziós képet adhat az erdőről, a fák magasságáról, a lombkorona szerkezetéről és az alsó növényzeti szintekről. Ha a vad számára hozzáférhető területen alig található fiatal növényzet, miközben egy hasonló adottságú, bekerített területen csemeték és cserjék fejlődnek, az logikusan erős vadhatásra utalhat. A technológiai felmérések eredményeit azonban terepi megfigyelésekkel együtt indokolt értékelni.

A csemeték védelmének egyik leghatékonyabb eszköze az erdővédelmi kerítés, de alkalmazásának költségei és ökológiai következményei is vannak. Rendszeres karbantartást igényel, idővel elhasználódik, és akadályozhatja a nagyvad szabad mozgását. A vad kizárása a növényzeten belüli versenyviszonyokat is módosíthatja, hiszen a fényigényes kocsánytalan tölgy csemetéit például túlnőheti a gyorsabban fejlődő gyertyán vagy más elegyfafaj, amelyet a vad egyébként szívesen fogyaszt. A kerítés ezért fontos védelmi eszköz, de nem helyettesíti az újulat szakszerű ápolását és az állományviszonyok rendezését.

A vad területhasználatát ráadásul az erdő határain kívüli tényezők is alakítják. Az utak és más létesítmények feldarabolják az élőhelyeket, módosíthatják az állatok mozgását, és gyakoribbá tehetik az emberrel való találkozásokat. A vaddisznó különösen jól alkalmazkodik a települési környezethez. Száraz időben az öntözött kertek és parkok vizet, valamint könnyen hozzáférhető táplálékot kínálhatnak, amelynek elérhetőségéhez az emberi tevékenység is hozzájárulhat. A konfliktusok kezelése ezért a helyi körülmények és a vadat vonzó tényezők vizsgálatát is megköveteli.

A nagyvadkérdésre tehát nem adható kizárólag létszámokra vagy kerítésekre épülő válasz. Olyan állományviszonyok kialakítására van szükség, amelyek mellett az erdő képes megújulni, megőrizni változatosságát és alkalmazkodni a változó környezeti feltételekhez. Ehhez a vadlétszám becslését, a vadhatás rendszeres mérését, az élőhely kezelését, az erdővédelmet és az állományszabályozást összehangoltan kell alkalmazni. Az erdő- és vadgazdálkodás közös eredményességét végső soron az fogja megmutatni, hogy a következő erdőnemzedék valóban képes-e felnőni az idősebb fák helyére.

Tarjányi Lili

Forrás: Soproni Egyetem

Fotók: Rombai Péter