A szabadon kóborló házi macskák hatása a vadon élő állatvilágra
A házi macska az ember közvetítésével szinte az egész világon elterjedt. A kedvtelésből tartott, de rendszeresen kijáró egyedek, valamint a gazdátlan és elvadult macskák ragadozó tevékenysége napjainkra természetvédelmi szempontból is jelentős kérdéssé vált. Különösen a szigeti ökoszisztémákban dokumentáltak súlyos következményeket, de egyre több adat utal arra, hogy a macskák szárazföldi környezetben is számottevő predációs nyomást gyakorolhatnak a madár-, kisemlős-, hüllő- és kétéltű-populációkra.
Scott R. Loss, Tom Will és Peter P. Marra 2013-ban, a Nature Communications folyóiratban megjelent tanulmánya a szabadon kóborló házi macskák által okozott madár- és emlősmortalitás nagyságrendjét vizsgálta az Amerikai Egyesült Államok összefüggő területén. A szerzők szisztematikus szakirodalmi áttekintést végeztek, majd a rendelkezésre álló predációs adatok, a becsült macskaállomány, a kijáró és vadászó egyedek aránya, valamint a haza nem vitt zsákmány figyelembevételével valószínűségi modellt készítettek. A számításokat külön végezték el a gazdás, kijáró, illetve a gazdátlan és elvadult macskákra. Az utóbbi csoportba sorolták a tanyák és istállók környezetében élő, az emberek által etetett kóbor, a kezelt kolóniákban tartott, valamint a teljesen elvadult egyedeket is.
A modell alapján az Egyesült Államok vizsgált területén a szabadon kóborló házi macskák évente mintegy 1,3–4,0 milliárd madarat és 6,3–22,3 milliárd emlőst pusztíthatnak el. A madarakra vonatkozó becslés mediánértéke 2,4 milliárd, az emlősöké 12,3 milliárd egyed volt. A számítások szerint a becsült madárpusztulás hozzávetőleg 69 százalékáért, az emlőspusztulás 89 százalékáért a gazdátlan macskák lehetnek felelősek. Ennek egyik oka, hogy ezek az állatok teljes életüket a szabadban töltik, és egyedenkénti predációs rátájuk lényegesen meghaladhatja a gazdás, időszakosan kijáró macskákét.
A feldolgozott adatok azt is jelezték, hogy a macskák nem kizárólag idegenhonos rágcsálókat zsákmányolnak. Tíz vizsgálatban összesen 438, fajszinten meghatározott madárzsákmányt értékeltek, amelyeknek átlagosan mindössze 33 százaléka tartozott idegenhonos fajhoz. Az emlősök esetében a zsákmány összetétele az élőhely jellegétől függött: míg a sűrűn lakott városi környezetben az idegenhonos egerek és patkányok jelentős arányban szerepeltek, az elővárosi és vidéki területeken végzett vizsgálatokban a zsákmányolt emlősök 75–100 százalékát őshonos egerek, cickányok, pockok, mókusok és nyúlfélék alkották.
A kutatók előzetes számításokat végeztek a hüllőkre és kétéltűekre vonatkozóan is. Becslésük szerint az Egyesült Államokban évente 228–871 millió hüllő és 86–320 millió kétéltű pusztulhat el macskapredáció következtében. Ezek az értékek a madarakra és emlősökre vonatkozó eredményeknél nagyobb bizonytalansággal terheltek, mivel az amerikai vizsgálatok alacsony száma miatt európai, ausztrál és új-zélandi adatokat is fel kellett használni.
A tanulmány eredményeit a megfelelő korlátok figyelembevételével kell értelmezni. A közölt számok modellezett országos becslések, nem pedig közvetlenül megszámolt elejtések. A bizonytalanság legfontosabb forrása a gazdátlan macskák pontos egyedszámának és átlagos predációs teljesítményének hiányos ismerete. Az összesített mortalitás önmagában nem mutatja meg egy adott fajra gyakorolt állományszintű hatást sem. Ehhez az elpusztított egyedek száma mellett ismerni kellene az érintett populáció nagyságát, szaporodási képességét, térbeli eloszlását és az egyéb természetes vagy emberi eredetű mortalitási tényezőket.
Az amerikai eredmények közvetlenül nem alkalmazhatók Magyarországra, mivel eltérnek a természeti adottságok, a fajkészlet, a településszerkezet, a macskatartási gyakorlatok és a szabadon mozgó macskák feltételezett állománysűrűsége. A vizsgálat nagyságrendje és a házi macska általános ragadozó viselkedése alapján ugyanakkor indokolt annak feltételezése, hogy a hazai macskapopuláció is számottevő hatást gyakorolhat a vadon élő állatvilágra.
Magyarországon a predációs nyomás különösen a települések peremén, mezőgazdasági területeken, erdőszéleken, vizes élőhelyek közelében, valamint a védett természeti területek környezetében lehet jelentős. A talajon vagy alacsony növényzetben fészkelő madarak, a fiókák, a kis testű emlősök, továbbá a lassabb mozgású hüllők és kétéltűek fokozottan kitettek lehetnek. Kis egyedszámú vagy térben elszigetelt populációk esetében már viszonylag kevés egyed rendszeres elvesztése is kedvezőtlen állományváltozást idézhet elő.
A rendszeres emberi táplálás nem szünteti meg a macskák vadászati késztetését, ösztönét. A megfelelően táplált, gazdás macskák is elejthetnek vadon élő állatokat, ezért természetvédelmi szempontból nem kizárólag a teljesen elvadult egyedeket, hanem valamennyi felügyelet nélkül kijáró macskát figyelembe kell venni.
A hazai hatás megbízható értékeléséhez olyan célzott vizsgálatokra lenne szükség, amelyek meghatározzák a gazdás, kóbor és elvadult macskák becsült egyedszámát, mozgáskörzetét, élőhelyhasználatát, valamint zsákmányuk mennyiségi és faji összetételét. Külön vizsgálandó a védett, fokozottan védett és vadászható fajokra gyakorolt hatás, továbbá azoknak a területeknek az azonosítása, ahol a macskapredáció természetvédelmi kockázata kiemelkedő lehet.
A jelenlegi ismeretek alapján a magyarországi szabadon kóborló macskaállomány által okozott veszteség pontos mértéke nem határozható meg. A nemzetközi kutatási eredmények és a szakemberek tapasztalatai, megfigyelései azonban arra figyelmeztetnek, hogy ez a hatás nem elhanyagolható.
Tarjányi Lili
Forrás: https://www.nature.com/articles/ncomms2380.pdf