„Miért nem lesz holnaptól természetközelibb minden erdő?” – Mit mutat közel húsz év erdészeti adatainak összehasonlítása?
Az erdőkkel kapcsolatban a legtöbben általában a pillanatképek alapján alkotnak véleményt. Egy frissen kitermelt erdőrészlet, egy tarvágás vagy egy kiszáradó állomány sokkal erősebb érzelmi hatást vált ki, mint azok a hosszú távú folyamatok, amelyek meghatározzák egy ország erdeinek állapotát. Az erdőkezelő nem egy-egy évben, hanem évtizedekben gondolkodik, ezért tanulságos összevetni, hogy mit mutattak a hivatalos adatok közel húsz évvel ezelőtt, és mit mutatnak napjainkban.
Az összehasonlítás alapját két hivatalos kiadvány adja. Az egyik a "Magyarország erdőállományai 2006", amelyet a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatósága adott ki 2008-ban, és a 2006–2007-es állapotokat dolgozza fel. A másik az Agrárminisztérium 2025-ben megjelent "Magyarország erdeinek összefoglaló adatai 2024" című statisztikai kiadványa. A két dokumentum közel húsz év különbséggel készült, így jól kirajzolódnak azok a folyamatok, amelyek az elmúlt két évtizedben meghatározták a hazai erdőgazdálkodást.
A legszembetűnőbb változás az erdőterület alakulása. A 2006-os kiadvány még arról számolt be, hogy Magyarország erdőgazdálkodási célú területe megközelítette a 2 millió hektárt, amelyből mintegy 1,8 millió hektárt borított faállomány. Akkor az ország erdősültsége nagyjából 20 százalék volt, és a szakmai anyag kiemelte, hogy az erdőterület az 1920-as évektől kezdődően folyamatos növekedést mutatott az állami erdőtelepítési programoknak köszönhetően. A 2024-es statisztikák szerint ez a tendencia nem tört meg. Magyarország teljes erdőterülete mára 2 075 540 hektár, ebből 1 960 936 hektár nyilvántartott erdőrészlet, amelyen 1 882 059 hektár faállomány található. Az ország erdősültsége elérte a 22,3 százalékot, vagyis közel húsz év alatt mintegy két százalékponttal nőtt az erdővel borított területek aránya. Ez első látásra nem tűnik jelentős változásnak, azonban országos léptékben több tízezer hektárnyi új erdőt jelent. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy Magyarország erdőterületének mintegy 56%-a állami, míg közel 41%-a magántulajdonban van, a fennmaradó rész közösségi és vegyes tulajdonú. Ez azt jelenti, hogy az erdőgazdálkodás jövőjéről szóló gondolkodás és az esetleges szemléletváltás nem kizárólag az állami erdőgazdaságok feladata, hanem a magánerdő-gazdálkodók együttműködésével valósítható meg.
Jelentős változás figyelhető meg az erdők funkciójában is. Míg húsz évvel ezelőtt a szakmai kommunikáció elsősorban a tartamos faanyagtermelés, az újraerdősítési kötelezettség és a gazdálkodás szabályozottsága köré épült, addig napjainkra sokkal nagyobb hangsúlyt kapott az ökológiai és természetvédelmi szerep. A 2024-es adatok szerint 459 807 hektár védett természeti terület, valamint 833 046 hektár Natura 2000 besorolású erdő található Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy az ország erdeinek jelentős része ma már olyan természetvédelmi előírások mellett kezelhető, amelyek húsz évvel ezelőtt még jóval kisebb arányban voltak jelen. Az erdőgazdálkodás fenntarthatóságát legjobban a folyónövedék és a fakitermelés viszonya mutatja. A 2006-os kiadvány szerint a magyar erdők éves folyónövedéke körülbelül 13 millió köbméter, miközben az éves fakitermelés 7 millió köbméter volt.
A szakmai alapelv akkor is egyértelmű volt, hiszen hosszú távon nem termelhető ki több fa, mint amennyi ugyanazon idő alatt megterem. Érdekes módon ez az arány közel húsz év elteltével sem változott érdemben. A 2024-es statisztika szerint a bruttó éves folyónövedék 12 997 715 m³, míg az éves fakitermelés 6 946 532 m³ volt. Ez azt mutatja, hogy országos szinten továbbra is közel kétszer akkora mennyiségű fa képződik évente, mint amennyit kitermelnek.
Természetesen ez nem jelenti azt, hogy minden erdőrészletben ugyanez a helyzet, hiszen az egyes fafajok, termőhelyek és gazdálkodási célok jelentősen eltérnek egymástól, azonban országos összesítésben továbbra is pozitív a mérleg.
A fafaj-összetételben is jól nyomon követhetők az ország adottságai. A legnagyobb területet továbbra is a tölgyek foglalják el, amelyek együttesen 614 822 hektáron fordulnak elő. Az akác területe 462 504 hektár, ezzel továbbra is meghatározó fafaj Magyarországon, különösen az Alföldön. Jelentős még a cser (219 795 ha), a bükk (114 010 ha), valamint a hazai nyár (100 973 ha) állománya is. A fenyők összes területe 170 241 hektár, amely azt mutatja, hogy hazánk erdőinek döntő többsége lombos fafajokból áll.
Az elmúlt két évtized egyik legnagyobb változása mégsem a területnagyságban, hanem a szemléletben keresendő. A 2006-os kiadvány még elsősorban az erdőtervek, az újraerdősítési kötelezettség, az állami ellenőrzés és a tartamos gazdálkodás jelentőségét hangsúlyozta. Ma ezek továbbra is a rendszer alapját képezik, ugyanakkor az erdőgazdálkodásnak olyan új kihívásokra is választ kell adnia, amelyek húsz évvel ezelőtt még nem voltak ennyire meghatározók.
A klímaváltozás következtében egyre gyakoribbak az aszályos időszakok, nő az erdőtüzek kockázata, terjednek az inváziós fajok és új károsítók jelennek meg. A 2024-es statisztika már külön foglalkozik az olyan inváziós fafajok területfoglalásával, mint a bálványfa, a zöld juhar vagy a nyugati ostorfa, ami jól mutatja, hogy a szakma fókusza is átalakulóban van.
Mindeközben a gazdálkodás alapelvei változatlanok maradtak. Az erdőtervek ma is meghatározzák az egyes erdőrészletek kezelését, a fakitermelést továbbra is újraerdősítési kötelezettség követi, az országos erdőállományt részletes digitális nyilvántartás követi nyomon, és az erdők egészségi állapotát monitoringrendszer vizsgálja.
A közel húsz év adataiból kirajzolódik, hogy az erdőgazdálkodás folyamatosan alkalmazkodik a változó környezeti és társadalmi kihívásokhoz. Az erdőterület növekedett, erősödtek a természetvédelmi szempontok, részletesebbé vált az adatgyűjtés, és egyre nagyobb hangsúlyt kapott a klímaadaptáció. De van egy alapvetés, amelyet nagyon fontos lenne szem előtt tartani azoknak, akik most ismerkednek az erdőkezelés világával.
Az erdő nem mezőgazdasági kultúra. Míg egy szántóföldi növény esetében egyetlen vegetációs időszak alatt látványos változás következhet be, addig az erdő fejlődése évtizedekben, sok esetben évszázadokban mérhető. Egy ma meghozott szakmai döntés eredménye csak 30, 50 vagy akár 100 év múlva válik igazán láthatóvá. Pont ezért nem várható el, hogy egy új szemlélet, egy új szabályozás vagy egy új erdőkezelési rendszer bevezetésével már holnap teljesen más képet mutassanak Magyarország erdei.
Meggyőződésem, hogy az erdészeti szakmának is szüksége van szemléletváltásra, és úgy gondolom, minden jel arra utal, hogy ez a folyamat már el is indult, illetve a következő években tovább fog erősödni. A klímaváltozás, a társadalmi elvárások változása és a természetvédelmi szempontok mind olyan tényezők, amelyekhez az erdőgazdálkodásnak alkalmazkodnia kell. De meg kell érteni, hogy ez a változás nem történhet egyik napról a másikra. Nem azért, mert a szakma ne akarná, hanem azért, mert maga az erdő "nem így működik".
Amikor egy erdőrészletben beavatkozást látnak, érdemes azt vizsgálni, arra rákérdezni, hogy az milyen hosszú távú célokat szolgál. Az erdők állapotát nem egy fakitermelés, egyetlen év vagy egyetlen döntés alapján kell(ene) megítélni. Az erdő kialakulása mindig hosszú folyamatok eredménye, és a benne bekövetkező változások is ehhez az időléptékhez igazodnak. Ha ezt megpróbáljuk elfogadni, akkor azt is könnyebb megérteni, hogy a most meghozott döntések eredményét lehet, hogy már csak a következő generációk fogják látni.
Tarjányi Lili