Milyen erdőket hagyunk az unokáinkra?
Az erdők ügyét és a felmerülő problémák megoldási lehetőségeit bemutató sorozatunk következő anyagában az aszály és a változó éghajlat erdőkre gyakorolt hatásával foglalkozunk. A Soproni Egyetem szakembereinek segítségével azt vizsgáljuk, milyen folyamatok állnak az állományok gyengülése mögött, mit mutatnak a műholdas és terepi megfigyelések, és milyen erdőkezelési módszerekkel segíthető az alkalmazkodás. A kérdés hosszú távra meghatározza az erdőgazdálkodás lehetőségeit, hiszen a ma meghozott döntések olyan állományok jövőjét alakítják, amelyeknek évtizedek múlva, a jelenlegitől eltérő éghajlati körülmények között is fenn kell maradniuk.
A hazai erdők állapotában már 1993-ban jelentkeztek olyan figyelmeztető változások, amelyek hátterében az aszály meghatározó szerepet játszott. A tölgypusztulás során a szakemberek összetett folyamatot figyeltek meg. A vízhiány miatt legyengült fák károsodásához gombás megbetegedések és rovarkártevők is hozzájárultak. A Soproni Egyetem kutatói ezeket a jelenségeket a változó éghajlattal összefüggésben is értékelik. Az azóta szerzett tapasztalatok arra mutatnak rá, hogy az erdők állapotromlását több, egymás hatását erősítő tényező alakítja, amelyek között egyre nagyobb jelentősége van a tartós vízhiánynak és a hőterhelésnek.
A sárguló, barnuló levelek, a ritkuló koronák és a száradó fák ennek a folyamatnak a látható tünetei. A 2026-os nyár hősége és csapadékhiánya ismét megmutatta, milyen terhelést jelent az állományok számára, ha a száraz időszakok elhúzódnak, illetve rövid időn belül megismétlődnek. Egyes termőhelyeken a jelenlegi fafajösszetétel egyre kevésbé illeszkedik a kialakuló éghajlati viszonyokhoz. A folyamat részeként szárazság a tűzveszélyt is fokozza, mert a kiszáradt növényzetben könnyebben terjed a tűz, és rövid idő alatt jelentős kár keletkezhet. Az egyetem által ismertetett esetben a tanulmányi fenyves mintegy 2,5 hektáros területét érintette tűz.
Az Egyetemen 2000 óta vizsgálják az éghajlatváltozás erdészeti következményeit, a kutatásokban gépi tanuláson alapuló modelleket is alkalmaznak. Prof. Dr. Czimber Kornél, az Erdőmérnöki Kar dékánhelyettese szerint a korábbi előrejelzések már jelezték, hogy a 2020 és 2050 közötti időszakban jelentős klimatikus átalakulás várható Magyarországon. Az Alföld délkeleti részén például a sztyeppklíma irányába tolódhatnak el a viszonyok, ami alapvetően befolyásolhatja az erdők fenntarthatóságát. Ennek megítéléséhez az átlaghőmérséklet mellett a hőségnapok számát, a csapadékmentes időszakok hosszát és a kialakuló vízhiány mértékét is vizsgálni kell. Az előrejelzések a várható változások irányáról és kockázatairól adnak tájékoztatást; az egyes állományok lehetőségeit a helyi termőhelyi és vízellátási viszonyokkal együtt lehet értékelni.
A kutatók 2017 óta műholdfelvételek segítségével is követik a növényzet állapotának változásait. A megfigyelések megfelelő körülmények között néhány napos időközönként szolgáltathatnak adatot, így nagyobb területeken is nyomon követhető a lombkorona állapotromlása. A módszer a növényzet fényelnyelési és fényvisszaverési tulajdonságain alapul: az egészséges levelek a vörös tartományban a sugárzás jelentős részét elnyelik, a közeli infravörös tartományban viszont erősen visszaverik. A lomb állapotának, szerkezetének és víztartalmának változása a műholdas adatokban is megjelenhet. Czimber Kornél beszámolója szerint a vizsgált állományok egy részében hosszabb távon is kedvezőtlen tendencia rajzolódik ki, amely a vitalitás csökkenésében és az egyedek, facsoportok vagy nagyobb állományrészek pusztulásában mutatkozik meg. A felvételekből levont következtetéseket terepi megfigyelésekkel és mérésekkel együtt értékelik.
A földi monitoringhálózatok és a szenzoros vizsgálatok többek között a növekedés, a lombvesztés és a talajnedvesség változásának követését teszik lehetővé. A kutatók különös figyelmet fordítanak a több éven át felhalmozódó vízhiányra. Egyetlen év csapadékviszonyai ugyanis nem feltétlenül magyarázzák meg az erdő aktuális állapotát, hiszen a korábbi száraz időszakok hatása is fennmaradhat. A hosszabb időtávot vizsgáló aszálymutatók és vízháztartási elemzések segíthetnek feltárni ezt az összefüggést. A lehulló csapadék, a talajba jutó víz és a párolgási veszteség együttes vizsgálata a veszélyeztetett területek korábbi felismeréséhez is hozzájárul.
Prof. Dr. Heil Bálint, az Erdőmérnöki Kar dékánja szerint a fák számára kifejezetten megterhelő, amikor a talaj kiszáradása tartós hőséggel párosul. A gyökerek számára hozzáférhető vízkészlet csökken, miközben a meleg, száraz levegő fokozza a párologtató terhelést. A fa egyre nehezebben képes pótolni a leveleken keresztül elveszített vizet, és ez a növekedését, valamint általános élettani állapotát is befolyásolja. A fafajok tűrőképessége eltérő, a szélsőségesen száraz időszakok azonban már a szárazabb környezethez jobban alkalmazkodott fajokat is károsíthatják. A termőhely, a vízhiány időtartama és az állomány korábbi állapota ezért egyaránt fontos a tünetek értelmezésekor.
A vízveszteség mérséklésére különböző válaszok alakulhatnak ki. Az ezüst hárs leveleinek helyzetváltoztatása csökkentheti a közvetlen napsugárzásnak való kitettséget, más lombos fafajoknál, például a nyáraknál, korai lombszíneződés és lombhullás jelentkezhet. A levélöregedés során a klorofill lebomlik, a tápanyagok egy részét a fa visszanyerheti, a lombfelület csökkenésével pedig mérséklődhet a párologtatás. Erős stressz esetén zöld levelek lehullása is előfordulhat. A jelenség komoly terhelésre utalhat, de az állomány további megfigyelése szükséges annak megítéléséhez, hogy átmeneti reakcióról vagy tartós károsodásról van-e szó.
A vízhiány a károsítókkal szembeni védekezést is gyengítheti. A fenyőknél csökkenhet a gyantatermelés, ami kedvezőtlenül befolyásolja a rovartámadásokkal szembeni ellenálló képességet. A lucfenyvesek szúkárosítása jól mutatja, hogyan kapcsolódhat össze a fák legyengülése és a kártevők fellépése. Heil Bálint szerint az elmúlt két évtizedben sokat tárgyalt bükk- és lucfenyő-károsodások mellett az erdeifenyő-állományokban, sőt a cser esetében is jelentős problémák tapasztalhatók. Ez azért különösen figyelemre méltó, mert a szárazságot jobban tűrő fafajoknak fontos szerepet szánnak az alkalmazkodásban. Az újonnan megjelenő károsítók tovább növelhetik a terhelést; a szakember ezek között említette a kőriseket veszélyeztető kőrisrontó karcsúdíszbogarat is.
Az Alföld szárazabb térségeiben, különösen a Dél-Alföldön és a Kiskunsági-homokvidéken a csapadékhiány mellett a talajvíz csökkenése és a megváltoztatott vízrendszerek hatása is súlyosbíthatja az erdők helyzetét. Ezeken a területeken a fafajválasztás lehetőségeit egyre erősebben korlátozza a rendelkezésre álló víz. Az állományok fenntartásának kérdését ezért a környező táj vízháztartásával együtt kell vizsgálni. A helyi adottságok ismerete nélkül nehéz megítélni, hogy egy károsodó erdőrészletben milyen beavatkozás hozhat tartós javulást, illetve milyen összetételű következő erdőnemzedék kialakításának lehet reális esélye.
Dr. Borovics Attila, az Erdészeti Tudományos Intézet főigazgatója az alkalmazkodás sebességét tartja az egyik legfontosabb kérdésnek. Az erdők természetes szelekciós folyamatai és a fafajok elterjedésének változása hosszú idő alatt zajlik, miközben az éghajlati feltételek ennél gyorsabban módosulhatnak. Az erdőkezelés feladata ennek megfelelően az, hogy a megismert folyamatokra támaszkodva segítse az állományok alkalmazkodását. Ehhez már a meglévő erdőkben is rendelkezésre állnak eszközök: a gyérítés, a törzsszám és az elegyarány szabályozása, valamint a termőhelyhez illeszkedő, változatosabb állományszerkezet kialakítása.
A gyérítés csökkentheti az ugyanazon vízkészletért versengő fák számát, és kedvezőbb helyzetbe hozhatja a jó állapotú, az adott körülményeket jobban viselő egyedeket. A beavatkozás mértékét azonban az erdő mikroklímájához is igazítani kell. A zárt vagy részben zárt lombkorona árnyékolása mérsékli a felmelegedést, ezért az állomány túlzott megnyitása kedvezőtlen következményekkel járhat. A vízért folyó verseny csökkentését és az árnyalás megőrzését együtt kell mérlegelni. A változatosabb szerkezet és a folyamatos erdőborítást biztosító gazdálkodás megfelelő termőhelyeken hozzájárulhat az alkalmazkodóképesség javításához, de az eljárások megválasztásához az állomány adottságainak részletes ismerete szükséges.
Ugyanez az összefüggés az erdőfelújításban is jelentkezik. A lékekben fejlődő újulatot a közvetlen besugárzás és a forró, száraz nyár erősen terhelheti, ezért a felújulás körülményeinek kialakításakor az árnyalásnak is szerepe van. A koronaszintből kiemelkedő, oldalról szabaddá váló fák szintén fokozott kitettséggel szembesülhetnek. Az állománynevelés és a felújítás során így a fafajok tulajdonságai mellett azt is figyelembe kell venni, hogyan módosítja egy beavatkozás az erdő belső környezetét. Borovics Attila szerint az alkalmazkodás egyik akadálya, ha az új kutatási eredmények nem jutnak el kellő gyorsasággal a gyakorlatba, vagy alkalmazásukhoz nem áll rendelkezésre elegendő helyi ismeret.
Hosszabb távon a szárazságtűrő fafajok és a fajon belüli, szárazabb körülményekhez alkalmazkodott származások szerepe is felértékelődhet. A kutatók hazai körülmények között vizsgálják egyes őshonos fafajok délkelet-európai, többek között törökországi, görögországi és bulgáriai állományainak szaporítóanyagát. A cél annak megállapítása, hogy ezek a genetikai erőforrások körültekintő tesztelés után milyen módon segíthetik a hazai erdők alkalmazkodását. Egy melegebb, szárazabb térségből származó állomány alkalmasságát nem lehet pusztán a származási hely alapján eldönteni; a hazai kísérletek feladata a tényleges teljesítmény és a felhasználhatóság vizsgálata.
Az ember által segített vándorlás ebben a megközelítésben az őshonos fafajokon belüli genetikai változatosság tudatos felhasználását is jelentheti. Borovics Attila szerint a tesztelt szaporítóanyag mozaikos alkalmazása lehetőséget adhat olyan tulajdonságok bevonására, amelyek természetes terjedéssel csak jóval hosszabb idő alatt jelennének meg az adott területen. A döntéstámogató rendszerek ehhez azzal járulnak hozzá, hogy összevetik a származási hely és a tervezett felhasználási terület viszonyait, valamint a várható éghajlati változásokat. A fafaj és a szaporítóanyag megválasztása így kutatási eredményekre épülhet, miközben az alkalmazás tapasztalatait továbbra is követni kell.
A víz helyben tartása, a talajnedvesség megőrzése és a kis vízgyűjtők megfelelő vízkormányzása szintén része az alkalmazkodásnak. A fafajösszetétel módosítása önmagában kevés lehet ott, ahol a táj vízháztartása tartósan kedvezőtlen irányba változik. Az Alföldön az agrárerdészet is kínálhat lehetőségeket: a fás elemek és a mezőgazdasági területek összehangolt, mozaikos elrendezése a tájhasználat részeként kezelheti az erdők helyzetét. A tervezés során azt kell megvizsgálni, milyen vízellátási és éghajlati viszonyokra lehet számítani több évtizedes időtávon, és ezekhez milyen fafajösszetétel, állománysűrűség és gazdálkodási mód illeszkedik.
A szakemberek szerint a természetes folyamatok megőrzésének és az aktív erdőkezelésnek egyaránt helye van ebben a munkában. Egyes területeken a genetikai sokféleség és a természetes erdődinamika fenntartása az elsődleges, másutt a körültekintő beavatkozás segítheti az állomány fennmaradását és megújulását. Az erdők gazdasági szerepe is része a kérdésnek: a fenntarthatóan előállított és megfelelően felhasznált faanyag fosszilis eredetű alapanyagok kiváltásához is hozzájárulhat. Az erdők kezeléséről ezért az ökológiai állapot, a megújulási képesség és a hosszú távú használat szempontjait együtt figyelembe véve kell dönteni.
A következő évtizedek erdeinek kialakításához erdészek, erdőökológusok, természetvédelmi és vadgazdálkodási szakemberek, kutatók, hatóságok és döntéshozók együttműködésére van szükség. A Soproni Egyetem vizsgálatai ehhez szolgáltatnak adatokat és gyakorlati támpontokat. Czimber Kornél megfogalmazása szerint a jelenlegi erdők változatlan állapotban történő fenntartása sok helyen bizonytalanná válhat, a kutatások azonban lehetőséget adnak arra, hogy felkészüljünk az átalakulásra. A mostani erdőkezelési és felújítási döntések során már azokkal a körülményekkel is számolni kell, amelyek között a következő erdőnemzedéknek fejlődnie kell.
Tarjányi Lili
Forrás: Soproni Egyetem