Októberben ismét Szepesi-emlékverseny Piliscsabán

2026.09.24

2026. október 14–16. között 26. alkalommal rendezik meg a Dr. Szepesi László Erdészeti Gépész Emlékversenyt. A piliscsabai megmérettetésen írásbeli, szóbeli és gyakorlati feladatok várják az erdészeti szakképzésben tanuló versenyzőket.

A rendezvény házigazdája a Km ASzC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium. Mint, ahogyan az iskola neve is elárulja, a verseny története is ide kötődik: az országos szakmai megmérettetés gondolata 1999-ben született meg az intézményben. Szendrő Péter egyetemi tanár 2000-ben, az iskolaszék elnökeként tett javaslatot a megszervezésére, hogy emléket állítsanak Szepesi László erdőmérnöknek, az erdészeti műszaki tudományok nemzetközileg elismert kutatójának és tanárának, halála ötödik évfordulóján.

A versenyszabályzatot és a feladatokat Rákóczi Péter és Taba Zsolt erdőmérnök-tanárok dolgozták ki. Az első versenyen, 2000 őszén az erdészeti szakképző iskolák végzős tanulóiból összeállított háromfős csapatok indultak. A kezdeményezés később bekerült az országos agrárágazati szakmai versenyek közé.

A Szepesi-emlékversenyen az erdészeti és a műszaki ismeretek egyaránt hangsúlyt kapnak. Az írásbeli feladatsorokban hagyományosan szakmai számítások, az Erdészeti biztonsági szabályzat (EBSZ) jelenik meg villámkérdések formájában, valamit rajzos feladatok és felismerési feladatok szerepelnek. A szóbeli forduló többek között növényismeretből, motorfűrész-ismeretből, fakitermelési technológiákból, valamint gépszerkezetek és gépelemek ismeretéből teszi próbára a tanulókat.

A gyakorlati versenyrész feladatai között korábban motorfűrész-láncszerelés, lánckímélő és kombinált darabolás, döntés, valamint gallyazás is szerepelt. A háromfős csapatok tagjai sorsolás alapján kapták meg feladataikat, ezért minden versenyzőnek valamennyi munkaműveletre fel kellett készülnie. Az idei feladatokat és az értékelés részleteit az aktuális versenykiírás rögzíti.

A csapatokat október 14-én, szerdán 12.30-tól fogadják. Az ünnepélyes megnyitó 14 órakor kezdődik, ezt 15 órától az írásbeli forduló követi. A délután a gyakorlati pálya bemutatásával és technikai értekezlettel zárul.

Csütörtökön 9 órától rendezik meg a gyakorlati versenyt, majd 17 órakor megemlékezést tartanak a Rákóczi Emlékparkban. Pénteken 8 és 11 óra között kerül sor a szóbeli fordulóra. Az eredményhirdetés október 16-án, 12.30-kor kezdődik; a versenybizottság az egyes versenyrészek és az összesített csapatverseny eredményeit is kihirdeti.

A rendezvény fővédnöke Székely Erika, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakképzési és szaktanácsadási igazgatója.

A verseny helyszíne: 2081 Piliscsaba, József Attila u. 2.

Tarjányi Lili

Fotók: Km ASzC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium


Share