Te is tehetsz a vadon élő állatok egészségéért!
A vadgazdálkodás egyik legnagyobb kihívása napjainkban nem csupán a természetes élőhelyek csökkenésében, hanem a mesterséges környezeti akadályok és területen található, tetemes mennyiségű hulladék jelenlétében is keresendő. Az emberi tevékenységből származó, nem megfelelően kezelt eszközök – legyen szó eldobált szemétről, felhagyott villanypásztorokról vagy rozsdás drótkerítésekről – súlyos veszélyt jelentenek a vadállományra. Ezek az emberi hanyagság jelei, amelyek olyan rejtett csapdákat képeznek a természetben, amelyek gyakran végzetes következményekkel járnak az állatokra nézve.
Az erdei és mezőgazdasági utak mentén, vadászterületeken, tanyák környékén hagyott szemét nemcsak a tájképi értéket rontja, hanem közvetlen veszélyforrás is a vadon élő állatok számára. Az állatok beleléphetnek, beszorulhat a fejük, a nyakukra tekeredhet, és fel is ehetik, ami belső sérülésekhez, bélelzáródáshoz és akár elhulláshoz is vezethet.
A szőlészetek, elhagyott tanyák és korábban villanypásztorral védett legelők környékén még mindig gyakran találkozni leszakadt, földbe süllyedt, részben benőtt drótkerítésekkel, huzalokkal. Ezek az úgynevezett "láthatatlan akadályok" különösen veszélyesek a nagyvadfajokra – őzre, dámra, szarvasra, disznóra, –, amelyek menekülés vagy vonulás közben könnyedén fennakadhatnak a rozsdás huzalokon. A valamilyen oknál fogva megriadt állatok gyakran teljes erővel rohannak neki az akadálynak, és lábuk, agancsuk vagy nyakuk beleakadhat a drótokba. A kiszabadulás sokszor lehetetlen, a következmény pedig kínzó sérülés vagy hosszú, szenvedéssel járó pusztulás.
A vadállomány egészsége és biztonsága nemcsak a vadászatra jogosultak, hanem a földtulajdonosok, szőlősgazdák, tanyatulajdonosok és a természetjárók közös felelőssége. Az élőhelyek tisztán tartása, az elhagyott infrastruktúra felszámolása, a régi drótkerítések eltávolítása, valamint a villanypásztorok rendszeres ellenőrzése és karbantartása kulcsfontosságú a balesetek megelőzése szempontjából.
A vadon élő állatok nem ismerik a tulajdoni határokat – számukra az erdő, mező, legelő egyetlen összefüggő élettér. Ha mi, emberek ezt mesterséges akadályokkal széttöredezzük, és ezt nem szakszerűen, felelősséggel tesszük, akkor nemcsak élőhelyeiket szűkítjük, de fennmaradásukat is veszélyeztetjük. A modern vadgazdálkodás egyik fontos célkitűzése éppen az ilyen konfliktusok megelőzése: a vad számára biztonságos, akadálymentes élőhelyek fenntartása – az emberi jelenlét mellett is.
A képen látható őzbak egy korábban elhullott gímszarvas gerinccsigolyájába lépett bele, amely – szerencsétlen módon – rászorult a lábára. Feltehetően valami megriaszthatta az állatot, és menekülés közben a csigolyánál fogva fennakadt a kerítésen. A vergődés során súlyos sérüléseket szenvedett, és bár a szakszemélyzet gyorsan a segítségére sietett, a beavatkozás ellenére sem sikerült megmenteni az életét. A képeket Herb János kollégám bocsátotta a rendelkezésemre, aki próbált segíteni az állaton, de már késő volt...
Tarjányi Lili
