Tények az afrikai vadászatról – bevételek, élelmezés és helyi közösségek

A teljesség igénye nélkül egy kis gondolatébresztő azoknak, akik szeretnének a médiacirkusz és a trófeafotók mögé is nézni.

Az afrikai vadászatról most nagyon sokan mondanak véleményt. Az elejtett állatok képe nyilván erős érzelmeket vált ki, ezt teljesen megértem. Engem viszont jobban érdekelt az, ami a képen nem látszik: kik élnek azon a területen, miből tartják fenn a közösségüket, hová kerül a vadászatból származó bevétel, és mi történik az állatok húsával.

Afrika hatalmas, az országok és a vadgazdálkodási rendszerek között pedig jelentős különbségek vannak. Nem lehet azt mondani, hogy minden vadászat támogatja a helyieket. Azt viszont kutatások és programbeszámolók is alátámasztják, hogy egyes közösségek számára a szabályozott vadászat kifejezetten fontos bevételi és élelmiszerforrás.

A helyben élők számára a vad jelenléte nem lesz mindig idilli természetélmény.

Az IUCN ember–vad konfliktusokról szóló összefoglalója szerint ezek a konfliktusok a lakosság biztonságát és megélhetését is veszélyeztethetik, és gyengíthetik a természetvédelem támogatottságát. Érthető, hogy nehéz támogatást várni a vadállatok védelméhez azoktól, akiknek a családját, termését vagy haszonállatait ezek az állatok veszélyeztetik. Ezért kifejezetten fontos, hogy a helyiek a vad jelenlétének előnyeiből is részesüljenek. A közösségi természetvédelmi programokban ezt szolgálják a turisztikai és vadászati bevételek, illetve a természetbeni juttatások.

Nézzünk néhány konkrét adatot.

Naidoo és munkatársai a Conservation Biology folyóiratban megjelent 2016-os kutatásukban 77 namíbiai közösségi természetvédelmi terület 1998–2013 közötti bevételeit vizsgálták. A vadászat főként a területek működéséhez szükséges pénzt és a közösségeknek juttatott húst biztosította. A turizmus előnyei nagyobb részben a szálláshelyeken létrejövő fizetett munkakörökben jelentkeztek. A kutatók azt is modellezték, mi történne a vadászati bevételek megszüntetése esetén. Eredményeik szerint jelentősen csökkenne azon közösségi területek száma, amelyek fedezni tudják működési költségeiket. Ez egy gazdasági modell eredménye, de jól mutatja, miért kell a bevételkiesés következményeivel is számolni. Az elemzett területeken a vadászat és a turizmus egymást kiegészítő szerepet töltött be.

A NACSO és a namíbiai környezetvédelmi minisztérium 2023. évi jelentése szerint a közösségi területekhez és tagjaikhoz kerülő, vadászathoz kapcsolódó pénzbeli bevételek és húsjuttatások együttes értéke 45,55 millió namíbiai dollár volt. Ez az összes kimutatott juttatás 24,4 százalékát jelentette. A turisztikai együttműködésekből ennél több bevétel származott, de a vadászat hozzájárulása is számottevő volt. Fontos, hogy a vadászati összeg a hús értékét is tartalmazza, tehát nem kizárólag készpénzről beszélünk.

Zimbabwéban a CAMPFIRE program 2019–2023 közötti beszámolója szerint a program bevételeinek közösségekhez kerülő része körzetenként 48–60 százalék között változott.A CAMPFIRE közösségi előnyöket bemutató összefoglalója olyan felhasználási módokat ismertet, mint az iskolák és egészségügyi létesítmények fejlesztése, kutak létesítése, taneszközök beszerzése vagy aszály idején élelmiszer vásárlása. Ezek a helyi családok mindennapjait érintő kiadások, amelyeknek jelentős része a vadászatból, az ahhoz szorosan tartozó bevételből származott.

Mi történik a hússal?

A trófea megtartása nem jelenti automatikusan azt, hogy az állat többi része veszendőbe megy. A NACSO tájékoztatója a 2023. évi adatok bemutatásakor több mint 90 ezer kilogramm, közösségeknek juttatott vadhúsról számol be a trófeavadászat helyi élelmezési szerepével összefüggésben. A CAMPFIRE leírása szerint a helyiek a vadászati szolgáltatók szükségletein felül rendelkezésre álló húsból, valamint a konfliktust okozó állatok elejtéséből is részesülnek. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden vadászatból, minden faj esetében ugyanilyen juttatás keletkezik. A pontos gyakorlatot helyben kell megvizsgálni.

Miért tartottam fontosnak, hogy erről beszéljünk?

A szabályozott vadászat egyes afrikai közösségekben hozzájárul a megélhetéshez, az élelmezéshez és a közösségi szolgáltatások fenntartásához. Ha ennek megszüntetését támogatjuk, azt a kérdést is fel kell tennünk, hogy miből pótolhatók a kieső bevételek és juttatások.

Kaprinyák Tibor esetében is a konkrét körülményeket kell(ene) tisztázni. A fenti kutatások nem igazolják az ő vadászatainak jogszerűségét vagy fenntarthatóságát, de a közösségi média felháborodása sem bizonyítja ezek ellenkezőjét. Azt, hogy hibázott-e, a vizsgálatok és az adott eset tényei alapján lehet majd megítélni.

Azt gondolom egy felnőtt szuverén ember úgy működik, hogy mielőtt csatlakozik egy hangosan terjedő véleményhez, maga is utánanéz annak, mi ellen tiltakozik. El lehet utasítani az afrikai vadászatot erkölcsi alapon. A véleményünk viszont akkor lesz igazán átgondolt, ha a helyben élő emberek szempontjait is megismerjük, ha mást nem tanulmányokból..

Tisztázni kellene magukban, hogy most az a valódi probléma, hogy Tibor lelőtt egy állatot, hogy feltett egy fotót, vagy hogy felszólalt az erdők ügyében. Ha az előbbiek, akkor ennek a kérdésnek már jóval korábban ki kellett volna buknia, mert nem frissen felkerült felvételekről beszélünk. Ha az utóbbi, akkor pedig érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy hol van a szólásszabadság, és ezek alapján egy szabadnak mondott országban, egy szabadságra vágyó társadalomban vállalhatja-e az ember önmagát, a szakmáját és a szenvedélyét, vagy nem. Ha nem, akkor valami nagyon nem oké… 

Döntse el mindenki maga, hogy milyen következtetést von le, mennyire előremutató az, ami most történik, és milyen jövőt vetít előre…

Tarjányi Lili