Vadfajok tápanyagszükséglete fejlődési állapotuk és életfunkcióik függvényében
Az sikeres állattenyésztés és a vadgazdálkodás egyik alapvető kérdésköre a különböző vadfajok tápanyagszükségletének pontos ismerete, különös tekintettel azok testtömegére, fejlődési állapotára, valamint szaporodásbiológiai ciklusaira. Az élősúly szerinti összehasonlításban általánosan elfogadott, hogy 100 kilogramm testtömeget tekintünk egy szarvasegységnek. Ugyanakkor tudományosan is alátámasztott, hogy például tíz 10 kg-os vadmalac tápanyagigénye lényegesen meghaladja egy, azonos szarvasegységet képviselő szarvastehén igényét. Ennek oka, hogy a fejlődésben lévő, kis testtömegű, de viszonylag nagy testfelületű állatok metabolikus igénye magasabb, mivel a testfelületen keresztüli hő- és energia-veszteség aránya nagyobb, és a szervezetük folyamatos növekedést is biztosít.
Ez a jelenség különösen a vadon élő állatok esetében hangsúlyos, mivel ők természetes körülmények között, takarmánykiegészítés nélkül kénytelenek fedezni megnövekedett tápanyagszükségletüket, gyakran változó minőségű és elérhetőségű táplálékforrásokból. Mindez nemcsak a túlélési esélyeiket, hanem a szaporodóképességüket is jelentősen befolyásolja.
A vadállomány szaporodásbiológiáját alapvetően meghatározza a rendelkezésre álló takarmány beltartalmi összetétele. Kiemelten fontos a fehérje-, ásványianyag- és vitamintartalom, amelyek hatással vannak az ivarzás intenzitására, a termékenyülés arányára, a vemhesség lefolyására, valamint az utódok életképességére. Egyes vadgazdálkodási egyégekben tapasztalható meddőségi arányok szorosan összefüggnek a nem megfelelő tápanyagellátással. A hiányos fehérje-, ásványi anyag- és vitaminbevitel különösen a szaporodási időszakban idézhet elő komoly problémákat. – taglalta dr. Kölüs Gábor a könyvében.
Gyakorlati megfigyelések is igazolják, hogy a vadon élő állatok ösztönösen keresik azokat a növényfajokat, amelyek gazdagok ezekben a tápanyagokban. Ilyen például a fehérhere, amelynek takarmányanalízisei magas fehérje-, karotin- és ásványianyag-tartalmat mutatnak, továbbá ösztrogéntartalma révén hozzájárul az ivarzási ciklus beindításához. Az őszi időszakban sarjadó növények, mint a rozs, lucerna és fehérhere, ösztrogénaktivitása és karotintartalma pozitívan hat a szarvasbikák spermiumtermelésére is.
Azok a vadfajok, amelyek táplálékában túlsúlyban vannak a szénhidrátban gazdag, de fehérjében szegény növények (pl. kukorica vagy más abrakfélék), nemcsak testileg gyengébbé válnak, hanem "ivarzásközönyössé" is, vagyis csökken az ivarzási hajlandóságuk. Ez különösen a nőivarú egyedek esetében rontja a szaporodási sikerességet. Ezenkívül az ásványi anyagok szerepe is kiemelkedő: hiányuk szintén termékenységi problémákhoz vezethet. A foszfor, a mangán és a réz különösen fontosak az ciklus és a vemhesség zavartalan lefolyásához.
A vitaminok közül az A- és E-vitamin hiánya mutatható ki leggyakrabban, amelyek hiányállapotban csökkent ivarzást, sőt teljes meddőséget okozhatnak. Az ilyen problémák megelőzése érdekében ajánlott különféle, vadföldeken termesztett zöldtakarmányokat biztosítani, amelyek összetétele kiegyensúlyozottabb, és amelyek fedezni tudják a vadfajok komplex tápanyagigényét.
Téli időszakban, amikor a természetes táplálékforrások szűkösek, érdemes kiegészítő takarmányozásban gondolkodni. Erre a célra különféle premixek, ásványi anyag kiegészítők, valamint iparilag előállított vadtápok is rendelkezésre állnak. Ezek segítik a vadállomány kondíciójának megőrzését, elősegítik a szaporodási folyamatokat, és javítják a vadgazdaságok eredményességét. Fontos azonban, hogy a megfelelő takarmányozás mellett biztosítsuk az állatok zavartalan életterét is – különösen a párzási és ellési időszakban –, hiszen a túlzott zavarás negatívan hat a hormonális működésükre és viselkedésükre.
Arra, hogy a különféle életciklusokban milyen tápanyagszükséglet áll elő, az elkövetkezendő bejegyzésekben fogok majd kitérni.
Tarjányi Lili
//Fotó forrása: Pinterest//