Vizet a tájba – Családi kezdeményezés, amely reményt ad a Tiszakeszi-morotvának

Büszke vagyok arra, hogy hírt adhatok a barátnőm és családja példaértékű természetvédelmi kezdeményezéséről.

Az elmúlt években egyre többet beszélünk a klímaváltozásról, az aszályról és a vízmegtartás fontosságáról. A valódi változás azonban mindig helyben kezdődik, olyan emberekkel, akik nemcsak felismerik a problémát, hanem hajlandók tenni is érte. Zsuzsi és családja pontosan ilyen emberek.

Évek óta gazdálkodnak a Tiszakeszi határában található Tiszakeszi-morotva közvetlen közelében. Számukra ez a terület nem csupán egy földterület, hanem az otthonuk, és a mindennapjaik része. Zsuzsi polgári természetőrként és önkormányzati képviselőként is hosszú ideje figyelemmel kíséri a morotva állapotát, miközben folyamatos kapcsolatban áll a természetvédelem és a vízügy szakembereivel.

A Tiszakeszi-morotva – vagy ahogyan a helyiek ismerik, a Tálló – a Tisza egykori medrének maradványa. Már a honfoglalás korában is meghatározó része volt a tájnak, a közelében állt egykor a százdi monostor, amelynek 1067-ben kiállított alapítólevele a magyar nyelvtörténet egyik kiemelkedő emléke. A morotva ma Natura 2000 terület, emellett 2008 óta a Ramsari Egyezmény hatálya alá tartozó, nemzetközi jelentőségű vizes élőhely is. Olyan fajoknak biztosít élőhelyet, mint a vöröshasú unka, a dunai tarajosgőte, a réti csík, a lápi póc vagy a vidra, emellett számos védett madár- és növényfaj fennmaradásában is fontos szerepet játszik. Az elmúlt évek időjárási szélsőségei azonban ezt a különleges élőhelyet sem kímélték. Az egyre gyakoribb aszályos időszakok és a csapadékhiány következtében a morotva mára teljesen kiszáradt. A nyílt vízfelületek eltűntek, velük együtt pedig fokozatosan veszélybe kerültek azok az élőhelyek és fajok is, amelyek miatt ez a terület országos és nemzetközi jelentőségű természeti értéknek számít.

A család ezt a változást nem a jelentésekből vagy a statisztikákból ismeri. Gazdálkodóként nap mint nap látják, hogyan változik meg a táj. Azt a vizes élőhelyet figyelik évről évre, amely korábban madaraknak, kétéltűeknek, halaknak, rovaroknak és számos védett növényfajnak adott otthont. Elköteleződésüknek hála nem nézték tétlenül a folyamatot, hanem úgy döntöttek, hogy megpróbálnak tenni érte.

Ezért fordult Zsuzsi levélben az újonnan létrejött Élő Környezetért Felelős Minisztériumhoz. A levél tartalma számomra azért volt különösen szimpatikus, mert nem hibásokat keres és nem követelőzik. Nem egy új természetvédelmi terület kijelölését kezdeményezi, hanem arra hívja fel a figyelmet, hogy egy már meglévő, országos jelentőségű természeti értéket kellene közösen megőrizni. Javaslata szerint a Tiszakeszi-morotva kiváló mintaterülete lehetne a természetközeli vízvisszatartásnak és a "Vizet a tájba!" program gyakorlati megvalósításának. A megfelelő vízellátás nemcsak ezt az egyedülálló élőhelyet menthetné meg, hanem hozzájárulhatna a térség ökológiai állapotának javításához, a biológiai sokféleség megőrzéséhez és a klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodáshoz is.

A kezdeményezés egyik legkülönlegesebb eleme az a szakmai összefogás, amely a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság között jött létre. A két szervezet közösen dolgozik azon, hogy a morotva vízpótlása és természetvédelmi helyreállítása megvalósulhasson. Ez az együttműködés országos szinten is egyedülálló, és remek példája annak, hogy a természetvédelem és a vízgazdálkodás nem egymástól független területek, hanem közös gondolkodással képesek valódi megoldásokat találni a klímaváltozás okozta kihívásokra. Ez az összefogás a mai nappal elindult, én pedig időről időre hírt adok majd róla a felületeimen, mert vallom, hogy ezekről beszélnünk kell. Számomra ez a történet sokkal többről szól, mint a kiszáradó morotváról. Arról szól, hogy vannak emberek, akik felelősséget éreznek a környezetük iránt, és nem várják, hogy majd valaki más oldja meg a problémákat. Hisznek abban, hogy a gazdálkodás, a természetvédelem és a vízgazdálkodás nem egymással szemben álló érdekek, hanem ugyanannak a célnak a részei.

Aki pedig szeretné ezt személyesen is megtapasztalni, annak szívből ajánlom, hogy látogasson el a Karakas-tanyára. Zsuzsi és családja évek óta olyan hiánypótló munkát végez a természetvédelem, a környezeti nevelés és a közösségépítés területén, amelyre kevés példát találni. Rendezvényeiken a látogatók nemcsak a természet szépségeit ismerhetik meg, hanem azt is, hogyan lehet felelősen együtt élni vele. Ritka az olyan hely, ahol ennyire hitelesen találkozik a gazdálkodás, a természet szeretete és az edukáció. Imádom az életstílust, amit képviselnek.

Boldog vagyok, hogy ennek a kezdeményezésnek és folyamatnak magam is a részese lehetek, és hiszem, hogy a Tiszakeszi-morotva története néhány év múlva már nem egy kiszáradó vizes élőhelyről, hanem egy sikeres természetvédelmi és vízgazdálkodási összefogásról fog szólni. Biztos vagyok benne, hogy a természet jövőjét nem csak az országos programok alakítják, hanem azok az emberek is, akik helyben felismerik a problémákat, és tesznek is a megoldásukért. 

Zsuzsiék pontosan ezt teszik. Éppen ezért úgy gondolom, megérdemlik a figyelmet, az elismerést és a támogatást.

Büszke vagyok rá, hogy ismerhetem Őket!